Webshop

Üdvözli Önt a MegaFish Kft.

 

Társaságunk a Megafish Kft. intenzív haltermeléssel, továbbá élőhal nagy- és kiskereskedelemmel foglalkozik. A Haltenyesztes.hu létrehozásának célja az intenzívhaltermeléshez szükséges eszközök kiválasztásának és beszerzésének megkönnyítése. Az általunk kínált eszközök az elérhető legmagasabb technikai színvonalat képviselik, megnyilvánul ez kiváló hatásfokukban, melyhez kiemelkedően alacsony energia felhasználás társul. A termékek felölelik az intenzív haltermeléshez szükséges valamennyi eszközt: tavi levegőztetőket, szivattyúkat, porlasztók, halaskádak, etetőket. A vízforgató berendezések különböző fajtái segítenek megelőzni az oxigénhiányok miatt fellépő étvágytalanságot, súlyosabb esetben a halak pusztulását. A pálcás és automataetetőkkel a kézi etetéshez képest jobb takarmány együttható érhető el, azaz kevesebb táp szükséges egy kilogramm halhús „létrehozásához”. Az ellenőrző eszközök, úgymint az oldott oxigén szint, a PH mérő, hatalmas segítséget nyújtanak a szemmel nem érzékelhető változások felismeréséhez. A teljesség igénye nélkül elsősorban azoknak ajánlom, ezen általam is folyamatosan használt eszközöket, akik kis területtel rendelkeznek, és azon akarnak nagyot alkotni, illetve akik nem a véletlen szerencsére kívánják alapozni haltermelési tevékenységüket, a hagyományos neveléshez képest nagyobb biztonságban kívánják látni a befektetésük eredményét.

 

Legfőbb tevékenységeink:

– oxigénhiány megszüntetése: halastó levegőztetők és telelő levegőztetők

– intenzív haltermelés: automata hal etetők

– hal nagykereskedelem és hal kiskereskedelem

– horogérett ponty telepítés

– horgásztavak telepítése

– ragadozó halaink: süllő, fogassüllő, fekete sügér, csapósügér, harcsa, csuka

– élőhal export és élőhal import

– élőhal szállítás